2024.07.29.-08.06.

Négyen vágunk neki az útnak hétfőn kora reggel, Barnáné Kiss Éva, Gáspár Lacus, Velkey Jani, és jómagam. Sátor, matracok, hálózsákok, mászó cuccok, egyebek (magunk fogunk főzni is, az éttermi árakat nem hozzánk szabták), szóval teljesen telepakoltuk az autót. Szinte az egész nap ráment az utazásra, érkezés után kemping- és sátorhely keresésre, sátorállításra, vacsorára és egy gyors csobbanásra maradt idő a tengerben. 

A táborhely csendes helyen, közvetlenül a tengerparton, a városon kívül volt, de mindössze néhány kilométerre a paklenyicai  mászóutaktól. Részemről az volt a terv, hogy minden mászó nap után egy nem mászó nap jöjjön, és az érkezés utáni napra mászás volt a program. 

Reggeli után autóztunk a mászóutakhoz, amelyek egy völgyben jókora területen elszórva, és igen jól kiépítve helyezkednek el. A völgy bejáratánál begyűjtik a belépődíjakat , de ezt a kellemetlenséget feledteti a hely különleges szépsége. Tartottunk a tömegtől, de annyira sok a mászási lehetőség, hogy ez nem zavaró. Tartottunk a melegtől is, ami valóban van, de az árnyékos falakon ez sem igazi probléma.  Ezen a napon a falak megismerése, és a lehetőségeink felmérése a cél. A tájékozódást táblák segítik, de csak néhány út azonosítható egyértelműen. Mivel van egy kölcsönkapott kalauzunk, ez így elég is, kalauz nélkül jóval nehezebb volna. Nem sokat tétovázunk, a parkolótól pár lépésnyire találunk egy 5c utat (Banana split), gyorsan kipróbáljuk magunkat. Szokatlan a sport utaknál megszokott számozás, és szokatlan a mészkő is, de gyorsan helyre kerülnek a dolgok. Tekintve, hogy nagyon jó a nittelés, bátran tesztelhetjük a lehetőségeinket. Egymás után másszuk az egy kötélhosszas utakat. Nap végére bevállalunk egy két kötélhosszas 5c nehézségűt (Andi & Max), ami azért különleges, mivel Lacusnak ez az első több kötélhosszas útja. Hárman mászunk a 2*60 méteres félkötélen, mindkét kötélhosszban Lacus az előlmászó. Sok éve mászunk együtt, soha egy pillanatra sem volt kétséges, hogyan fogja ezt Lacus megoldani, természetesen simán. Közben sikerül optimalizálnunk a többen egy kötélen mászás technikáját is. Ereszkedés után mindenki ki van tikkadva, szóval irány a kajabeszerzés, majd a tábor. 

A következő nap fürdéssel és tervezéssel telik. Úgy döntünk, bevállaljuk a Water Song utat Sjeverno rebro variánssal.

Csütörtökön korán kelünk, 5.20 körül a völgyben vagyunk. Az idő hűvösebb, beugrót még nem szednek . Irány a beszálló. Mint említettem, jól ki van táblázva minden, ennek ellenére sikerül több mint egy órát tévelyegni egy erősen zergéknek való terepen, majd miután kivertük az ágyából a helyet jól ismerő barátunkat egy telefonhívással,  meglesz a beszállás is. A nehézség 5c,  5 kötélhossz, végig gyönyörű kilátással. Hárman mászunk, szépen haladunk, a nittelés rendben van, saját eszköz nem kell. A csúcsról kőbábuk (steinman) és piros jelek vezetnek vissza a völgybe.  Lacusnak még van kedve egy 6a+ nehézségű egy kötélhosszashoz, nekünk többieknek már semmi.

Pénteken a Zmranja folyóhoz autóztunk, ahol a kellemesen hideg vízben fürödhettünk, illetve beugrási lehetőség is volt. Évával kicsit kajakoztunk is a következő vízesésig. Meglehetősen sok vadvízi evezőssel is volt módunk találkozni.

Szombaton Jani egy hosszú túrára ment a Vaganski csúcsra (1757). Mi a Mosoraski megmászását terveztük Lacussal. Ezt a 350 m szintet jelentő,  6a nehézségű, kilenc kötélhosszas utat okosabb volt egy mászópárnak felvállalni, így is hosszúra nyúlt az aznapi mászásunk. A jól bevált 5.20-as kezdési idő most is működött, könnyen megtaláltuk a jókora karabínerről azonosítható beszállást is. Könnyedén teljesítettük az első néhány kötélhosszt, de persze van valami, ami minden mászásnál tuti: lesz ami nem a tervek szerint alakul. Valószínűleg az 5. kötélhosszban sikerült kimásznunk az útból, utólag, a falrajzok alapján a Zlatne godine 7c nehézségű kötélhosszában találtuk magunkat. Ott ezzel még nem voltunk tisztában, de azt láttuk, hogy ez a fal brutál nehéz. Lacus persze kevésbé látta nehéznek, mint jómagam, bevállalta az előremászást, és meg is oldotta. Arról hogy én hogyan jutottam fel másodmászóként, szívesen megfeledkeznék, mivel szörnyű kínlódás volt, de annak örülök, hogy láthattam Lacust ezen a szakaszon mászni. Miután visszataláltunk az útba, az utolsó három kötélhossz már könnyebb volt, de mindketten elég kimerülten fogtunk bele (a 7. kulcs kötélhosszba sikerült is beleesnem). Aztán igen fáradtan, de boldogan értünk fel,  igaz nem a csúcsra, mivel az út a gerincen ér véget. A lejöveteli út viszont a csúcson át vezet, szintén jól követhetően piros foltokkal jelölve. Fél négy körül értünk vissza a parkolóba, és igencsak jólesett a pihenés.

Vasárnapra egy nagy túra volt a terv, amivel kerülő úton juthattunk volna a paklenyicai völgybe. Tekintettel a komoly hőségre, és mindannyiunk fáradtságára, jóval a völgy előtt megfordultunk. A nap hátralévő részét fürdéssel töltöttük. Hasznos is volt a pihenés, tekintettel arra, hogy hétfőre a Saleski (5a) mászását terveztük, újra hármasban.

Az Anica kuk - Stup nevű részének bal oldalán vezet a négy kötélhosszas út. Két szakasza is egy-egy meglehetősen hosszú traverz. 

Korán keltünk tehát hétfőn is, és hála az elmúlt napokban megszerzett helyismeretnek, könnyen találtuk meg a beszállást.  Az út nagyon szép, jól haladunk, el sem tévedünk. Gyorsan érünk fel  a fal tetejére. Innen ereszkedő standból lehet lejutni a Stup jobb oldalán. Ezzel is megbirkózunk, a kötél sem akad fel a lehúzáskor, bár ettől lehetett tartani. 

Ez volt az utolsó mászónapunk, keddre a hazautazás maradt. Jó volt ez a hét, valószínűleg visszajövünk még! 

Ja, ha Paklenyicán másztok, sok a 30 métert meghaladó kötélhossz, viszont jó a nittelés, tehát  a legtöbb útban kevés a 12 köztes, legyen inkább 16. A 2*60 méteres félkötél is gyakran kell.